2010. november 28. 20:55.

Fotó: MTI Vasárnapi felvonulással emlékeztek meg a párkapcsolati erőszak következtében elhunyt nőkről Budapesten. A felvonulás résztvevői a Vörösmarty térre vitték az áldozatok életkorát és halálának körülményeit feltüntető vörös színű, női alakot formáló sziluetteket, a “néma tanúkat”.

A 16 akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen elnevezésű rendezvénysorozatot – melynek része a felvonulás is – 1991 óta rendezik meg világszerte november 25. és december 10. között. A 16 akciónap célja a megemlékezés, a figyelemfelhívás és a szolidaritás kifejezése. A vasárnapi felvonuláson a 2009. novembere óta férjük, partnerük áldozatául esett nőkre emlékeztek. Őket szimbolizálták a felvonulók által vitt “néma tanúk”, és az  ő emlékükre gyújtottak mécsest a Vörösmarty téren.

Napjaink egyik súlyos problémájáról van szó, hiszen az Európai Unióban élő nők csaknem fele élt már át férfierőszakot, hasonló arányban szenvedtek el munkahelyi szexuális erőszakot, és 20 százalékukat érte a családján belül erőszak. A megdöbbentő adatokat Juhász Borbála, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség tagja ismertette a felvonulás előtt.

A probléma mértékét sokan alulbecsülik, az erőszak részben láthatatlan és a bántalmazók legtöbbször büntetlenül megússzák tettüket. A 16 akciónapot szervező civil szervezetek és magánszemélyek erre szeretnék felhívni mindannyiunk figyelmét.

/Forrás: MTI/

A következő híreink is érdekelhetik:
Tesztelik a tüdőrák elleni oltást

Tesztelik a tüdőrák elleni oltást

2011. november 25. 18:19.
Melegek tüntetnek az új alkotmány ellen

Melegek tüntetnek az új alkotmány ellen

2011. április 14. 13:56.
Nem kelendő a H1N1 elleni ingyenvakcina

Nem kelendő a H1N1 elleni ingyenvakcina

2010. november 11. 7:04.

Hozzászólás írása:

Ezt olvasta már?

[singlepic id=577 w=100 h=240 float=left]Pár napon belül már másodjára zajlottak akciófilmbe illő jelenetek a fővárosban. A pénteki kispesti bankrablás után, ...